Skip to content Skip to footer
Tronka temetkezés

Rólunk és a szolgáltatásainkról

Társaságunk a honlapján megjelentetett információkkal szeretne segítséget nyújtani a gyászoló hozzátartozóknak ahhoz, hogy a családot ért halálesettel, illetve a temetéssel kapcsolatos teendőiket a lehető legkevesebb – temetés kapcsán érintett – szervezet és  hatóság személyes felkeresésével tudják elvégezni.

Megkíséreljük teljes részletességgel ismertetni mindazokat a fontos körülményeket, és temetésszolgáltatási formákat, amellyel az elhunythoz méltó, igényeiknek legjobban megfelelő szertartás kiválasztásával tehetnek eleget kegyeleti érzéseik, érzelmeik diktálta kötelezettségeiknek.

Halálozás esetén nap mint nap találkozhatunk a lakosság körében a tanácstalansággal. Bonyolultnak tűnik, mit kell tenni, hová kell fordulni, kiket kell felkeresni a temetéssel összefüggő ügyintézés során. Egy haláleset kapcsán valóban sokirányú intézkedés és utánjárás merülhet fel, attól függően, hogy hol és milyen körülmények között következett be az esemény. A halottvizsgálati bizonyítvány átvétele kapcsán az egészségügyi intézmény, anyakönyvi kivonatok ügyében az önkormányzat, esetleg temetési engedély ügyében a rendőrség, a szertartás ügyében a búcsúztató, a temetés megrendelés ügyében a temetésszolgáltató, koszorúk, sírcsokrok ügyében a virágos, sírköves szolgáltatások tekintetében a sírkőszolgáltatók, fotó – és videó készítés ügyében a fotós mindegyike felkeresendő.

Debrecenben, a Kassai u. 93. A. épületben korszerűen kialakított, bensőséges hangulatot nyújtó Temetésfelvételi Irodánkban munkatársaink segítőkész, figyelmes és körültekintő ügyintézésével mindezen terheket szeretnénk levenni az Önök válláról, annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb utánajárással tehessenek eleget a haláleset kapcsán jelentkező kötelezettségeiknek.

Temetésfelvételi Irodánkban a temetéssel összefüggő teljes körű ügyintézést végzünk. Sajnos azonban a temetőn belüli szolgáltatásokat nem végeztethetjük munkatársainkkal, így a megrendelőink érdekeit úgy tudjuk képviselni, hogy a temetési szertartás teljes ideje alatt munkatársunk részt vesz a temetésen, s felügyeli a temetőn belüli szolgáltatónál megrendelt szolgáltatásaink teljesítését.

Városunkban  több temetkezési  szolgáltató vállalkozás  működik.  E  szolgáltató  szervezetek különféle  megközelítésben  ajánlják  az  általuk  nyújtott szolgáltatásokat, ezért  azt tanácsoljuk a temettetőknek, hogy  mielőtt bármelyik temetésszolgáltató felé elkötelezik magukat, keressenek fel több temetésszolgáltató szervezetet, s a saját temetési esetükre kérjenek konkrét ajánlatot. Ezt követően az ajánlatkérés során tapasztalt szolgáltatói hozzáállást, körülményeket és természetesen a kapott árajánlatban foglaltakat mérlegelve döntsenek arról, kinek a szolgáltatását kívánják igénybe venni.

Bízunk abban, hogy menüpontjaink megtekintésével megtalálják az igényeiknek legmegfelelőbb megoldást, s megrendelésükkel cégünket tisztelik meg. Cégünk temetkezési kellék választékával, és azok áraival, a nyújtott szolgáltatásaink díjával arra törekszik, hogy minden megrendelő igényét kielégítse.

Elérhetőségeink

Információ igényükkel kapcsolatban forduljanak bizalommal munkatársainkhoz az alábbi telefonszámok valamelyikén nyitvatartási időben:

Iroda: +36-52-737-242 | Mobil: +36-30-477-7246

Hétfő-Csütörtök: 8.00 – 16.00

Péntek: 8.00 – 13.00

Hétvégén: zárva tartunk